Akik már egy ideje követnek, tudhatjátok rólam, hogy imádok utazni és új helyeket/embereket megismerni.
Mindig is bennem volt ez a vágy, de amikor kimentem Kínába tanulni, ez még erősebbé vált. Ahogy hazajöttem, már tervezgettem a következő hosszabb/rövidebb utakat. Terveim között szerepelt, hogy újra kimegyek külföldre az egyetemi szakmai gyakorlatomat megcsinálni, majd jött a Covid. Se külföldi gyakorlat, de még csak egy hosszú hétvégés utazásom sem volt az elmúlt másfél évben. A Covidot igyekeztem úgy felfogni, hogy kicsit nyugodjak le, koncentráljak az itthoni teendőimre (és ez ígyis volt). De egy dolgot tudtam: az idén nyáron repülőre szeretnék szállni és fel szeretnék fedezni egy új helyet.
Évek óta írok utazós bakancslistát. Santorini azóta a listám elején volt (naplementefüggő vagyok és egyszerűen vonzott a kis görög sziget), így úgy gondoltam, hogy ez a nyár tökéletes lesz arra, hogy ezt a pontot kipipálhassam.
Mivel sok idő telt el utazás nélkül, kitaláltam, ha a következő időszakban lesz lehetőségem külföldre menni, igyekszem majd mindenhol egy fotózást leszervezni. Szeretném, ha a portfóliomat minél színesebb képek díszítenék, valamint azok az emberek, akik fotóst keresnek, láthatják, hogy külföldre is szívesen kiutazom akár egy fotózás kedvéért is. Amikor eldöntöttük, hogy kimegyünk Santorinire, máris elkezdtem tervezgetni, gondolkodni, hogyan tudnám megoldani a fotózást. Amilyen egyszerűnek tűnt először, jobban átgondolva annál bonyolultabb lett: nem egyedül utaztam most el, alkalmazkodnom kellett a programunkhoz, pár napot töltöttünk csak a szigeten, valamint logisztikai szempontból is nehéz lett volna leszerveznem egy fotózást. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy spontán leszek. Nem szervezek le előre semmit. Ha kint látok egy szép, szimpatikus párt, leszólítom őket és megkérdezem, hogy készíthetek-e róluk pár képet, valamint még kicsit bíztam benne, hátha a szállásunkon találok rájuk.
Öt napot (hétfő-péntek) töltöttünk a szigeten, de engem már az első másodperctől elvarázsolt. Santorinin mi a helyi busszal közlekedtünk, amire volt, hogy akár 40-50 percet is kellett várni, mert alapból fél óránként jártak, valamint előfordult az is, hogy a sofőr úgy gondolta, hogy már nincs több hely a buszon és nem állt meg. Így történt szerda reggel is, amikor anyával szinte már egy órát vártunk a buszra. Igazából mivel nem volt feszes a programunk, teljes nyugalomban várakoztunk, hogy végre megálljon egy busz. Ahogy ott álltunk a “buszmegállóban”, egyszer csak feltűnt egy fiatal pár. Mondtam is anyának rögtön, hogy mennyire jól néznek ki, őket nagyon szívesen fotóznám. Pár perc múlva megérkezett a busz, felszálltunk. Elkezdtünk anyával beszélgetni, majd egyszer csak meghallottam, hogy magyarul beszélgetnek mögöttünk is. A pár, vagyis Judit és Andris ültek a hátunk mögött, akiket már kiszemeltem a buszmegállóban. Nem is haboztam sokat, rögtön megkédeztem tőlük, hogy itt laknak-e faluban és ha igen, nem lenne-e kedvük és idejük egyet fotózni. Mind a kettőre igen volt a válasz, így szerda este Megalochorin összehoztunk egy spontán fotózást.
Andris is fotósként dolgozik (így nem ismeretlen számára a páros, esküvői fotózás), és már egy ideje próbálta Juditot rávenni egy közös fotózásra, de most minden adott volt erre!!:)
Egytől egyig imádom a képeket, teljesen átadja a görög sziget hangulatát, valamint Judit és Andris kapcsolatát.
De a legnagyobb öröm a számomra az volt, hogy Judit és Andris is nagyon jól érezték magukat a fotózás alatt, valamint miután átküldtem a sorozatot nekik, Andris a következő üzenetet küldte vissza: ,“Kedvencet nehéz lesz választani, mert az összes az, és nagyon mi vagyunk a képeken”.
Azt hiszem, ennél szebbet nem is szeretnénk fotósként olvasni!!:)
Comments